Nessie, a Loch Ness szörnye

1933-ban egy újságíró beszámolt egy lényről, amely egy tó vizeiben garázdálkodott a skót-felföldön (Highlands). A kígyószerű szörnyről szóló történet világszerte nagy figyelmet keltett.

1933 május 2-án a skót Inverness Courier című újságban egy névtelen beszámoló jelent meg egy különös megfigyelésről: egy házaspár állítólag a Loch Nessben látott egy nagy, bálnaszerű alakot, "amely forgolódva és alámerülve mozgott". A Highlands vidékén található tó – 36 kilométer hosszú, 2,7 kilométer széles, helyenként akár 230 méter mély, és zavaros vízzel teli – a cikk szerint "nemzedékek óta egy félelmetes szörnyeteg otthonaként ismert". A lényt a kelpiekkel, a skót néphagyomány ló alakú mitikus vízi szellemeivel hasonlították össze. Mindössze három hónappal később újabb szenzációs hír látott napvilágot, ezúttal a The Scotsman című lapban. Egy londoni férfi, George Spicer azt írta, hogy egy különös lény keresztezi előtte az utat, miközben feleségével autózott a Loch Ness közelében. "Ez a teremtmény jobban hasonlított egy sárkányra vagy egy őskori állatra, mint bármi másra, amit valaha láttam" – jelentette ki. "Úgy tűnt, hosszú nyaka van, amelyet járás közben fel-le mozgatott." Az első cikk szerzője Alex Campbell volt, egy szabadúszó újságíró, aki a Loch Ness partján fekvő egyik faluban élt. Tovább folytatta a témát, és újabb beszámolókat közölt a szörnyről skót újságokban. "A környéken sokan már úgy vélik, hogy a »szörny« valóban egy őskori lény" – írta Campbell egyik cikkében. Magabiztosan azt is kijelentette: "Egészen biztosan újra látni fogják."

A régi legenda

A brit sajtó kitartása nélkül az ügy valószínűleg csupán egy jelentéktelen híradás maradt volna. Az országos terjesztésű The Scotsman azonban 1933 októberében a Loch Nesshez küldte tudósítóját, Philip Stalkert. Ott feljegyezte egy férfi vallomását – a "tanú" pedig nem volt más, mint Alex Campbell. Campbell azt állította, hogy összesen tizennyolcszor látta a lényt, részben egészen közelről. Később még "az emberként", aki feltalálta a szörnyet, is emlegették. Stalker kutatásainak eredményeit két riportban közölte a The Scotsman hasábjain. Ezekben felelevenítette a "nagy tengeri kígyó" régi legendáját, amely állítólag a Ness folyón keresztül a tengerből jutott a tóba. A történetek szerint a lény valójában az óceánok mélyén él, és tengerészek már a 18. század óta látták. A 19. századi paleontológiai leletek nyomán felmerült az a feltételezés, hogy a szörny egy plesioszaurusz lehetett – egy hatalmas, hosszú nyakú tengeri hüllő a földtörténeti középidőből, amely körülbelül 66 millió évvel ezelőtt kihalt. Bár a tengeri kígyó bizonyítékok hiányában addigra már mítosszá vált, Rupert Gould tengerésztiszt 1930-ban megjelent The Case for the Sea-Serpent ("A tengeri kígyó ügye") című könyve új lendületet adott a vitának. Gould amellett érvelt, hogy a lény egy túlélő plesioszaurusz lehet. 1933 végén maga is a Loch Nesshez utazott, saját vizsgálatokat végzett, és arra a következtetésre jutott, hogy egy óriási tengeri kígyóról van szó, amely alkalmazkodott az édesvízi élethez. 1933 őszén szinte az egész brit sajtó felkapta a Loch Ness rejtélyét, és néhány héten belül a hír nemzetközi szenzációvá vált. Rövid időre a "szörny" kellemes elterelést jelentett a világgazdasági válság gondjairól, a tó pedig kedvelt kirándulóhellyé vált. Hamarosan külföldi lapok is beszámoltak a jelenségről, így az messze Skócia határain túl is ismertté vált.

Történelmi mélység

Nessie – a szörny beceneve – igazi áttörését azonban egy fénykép hozta meg, a szörny történetének leghíresebb felvétele. 1934 áprilisában a londoni Daily Mail közölt egy képet, amelyet állítólag egy sebész készített. A fotón egy karcsú alak látszott hosszú nyakkal és kis fejjel, amint kiemelkedik a vízből. Évtizedekkel később kiderült, hogy a kép hamisítvány volt. Valódi készítője Marmaduke Wetherell brit–dél-afrikai filmrendező és nagyvadvadász volt. Agyagból és egy játék tengeralattjáróból modellt készített, azt a vízre helyezte, több fényképet készített róla, majd elsüllyesztette a tóban. A csalásra csak az 1990-es években derült fény. Miután a Loch Ness-i szörny egy időre feledésbe merült, az 1960-as évek végén új kutatások és a természetfeletti jelenségek iránti növekvő érdeklődés révén ismét a figyelem középpontjába került. Az új "kutatók" fokozatosan elvetették a "tengeri kígyó" elképzelését, és inkább egy eddig ismeretlen állat létezéséről kezdtek találgatni, amely a skót vizekben maradhatott fenn. Hogy ennek az elképzelésnek történelmi alapot adjanak, régi hagyományokhoz nyúltak vissza. Mivel 1933 előttről nincsenek hiteles beszámolók, legendákat, történeteket és krónikákat utólag kapcsoltak Nessie alakjához. Ilyen például Adamnan apát 8. századi hagiográfiája, a Vita Columbae. Ebben az áll, hogy az ír szerzetes és misszionárius, Columban (vagy Columba) már 565-ben találkozott a tó szörnyével, amikor az egy piktre támadt: "Columban keresztet rajzolt a levegőbe, segítségül hívta Isten nevét, és így szólt a vadállathoz: »Ne menj tovább! Ne érintsd meg őt! Azonnal húzódj vissza!« Amikor a szörny meghallotta a szent szavait, rémülten elmenekült, mintha kötelekkel húzták volna vissza, noha csak rövid távolság választotta el a férfitól." A Vita Columbae azonban nem szemtanúi beszámoló, hanem Szent Columba életének leírása. A mű célja csupán a kereszténység felsőbbrendűségének bemutatása a pogánysággal szemben.

Töretlen vonzerő

Később is akadtak "történelmi észlelések". A szörnyet állítólag többször látták a 16. és 17. században, és már akkor is híresnek számított. 1872-ben és 1903-ban szintén beszámoltak Nessie-vel való "találkozásokról". Kézzelfogható bizonyíték azonban soha nem került elő. Ennek megváltoztatására az 1970-es évektől kezdve több expedíció is indult, amelyek modern módszerekkel próbáltak ismeretlen élőlényt találni a tóban – mindhiába. A vonzalom mégis töretlen maradt. A látogatók ma is a víz felszínét figyelik abban a reményben, hogy észrevesznek valamilyen mozgást. Így vált Nessie kulturális ikonná, a vágyakozás és a mítosz kivetülésévé, ugyanakkor a skót turizmus egyik meghatározó elemévé is. Ezek között a körülmények között a legendás szörny valószínűleg még hosszú ideig tovább él majd az emberek képzeletében.