Németek az új világban

A Goldman Sachstól a Boeingig és a Heinz-ketchupig: a német bevándorlók óriási hatást gyakoroltak az amerikai gazdaságra. Johann Astor, aki a prémkereskedelemmel tett szert mesés vagyonra, Dagobert bácsi alakjának ihletője lett.

Az utolsó métereket az Újvilágban gyalog tette meg. Egyik lépést a másik után, egyenesen a jégen keresztül. Nem maradt fenn, hogy Johann Astor visszanézett-e a hajóra, amely napok óta be volt fagyva a part közelében, Baltimore mellett. Egy azonban biztos: nem akart tovább várni. Már ez is sokat elárul annak az embernek a jelleméről, aki 1784. március 24-én átkelt a jégen, és később az Egyesült Államok leggazdagabb emberévé vált. A Rajna-vidéki Walldorfból indult útnak, és jobban fel volt készülve, mint a legtöbb honfitársa. A húszéves fiatalember már tudott angolul – ami korántsem volt magától értetődő dolog egy tizenkétgyermekes, alkoholista hentesmester fiának. Tizenhét évesen menekült el a szegényes faluból, hogy Londonban, már kivándorolt bátyjánál, Georg Peternél, aki fa hangszereket készített, elsajátítsa a kereskedelmi mesterséget. Legfőképp azonban azt a nyelvet, amely Amerikában a némettel szemben elterjedt. Így lett Johann Jakobból logikusan John Jacob. New Yorkba vetette a sors, a korábbi Nieuw-Amsterdam városába, ahol a német kivándorlók millióinak túlnyomó többsége először partot ért – és gyakran ott is maradt. Astor az elsők között érkezett, egy igazi úttörő. Hangszerekkel kezdte meg társadalmi felemelkedését. Majd egy előnyös házasság és a prémkereskedelem következett, amellyel – nemzetközi viszonyok kedvező alakulása és jó üzleti érzék révén – gyorsan gyarapította vagyonát. Addig csak azok számítottak vagyonosnak, akik nemesi vagy patrícius családból származtak – legalábbis Európában, az Óvilágban. Az Újvilágban Astor ambícióval, és folyamatosan bővülő vállalkozásával ért el sikert: a hangszerek és prémek mellett hamarosan kínai teával és selyemmel, ingatlanokkal és ópiummal is kereskedett. Így jutott el a felfoghatatlan gazdagságig, és vált Amerika első, saját erejéből lett multimilliomosává. Csak 1822-ben mintegy 500 000 prémmel kereskedett világszerte kiépített kereskedelmi birodalmán keresztül, európai és ázsiai partnerekkel – ezek értéke elérte a hárommillió dollárt. Amikor 1848. március 29-én meghalt, vagyonát 20 millió dollárra becsülték – ami ma körülbelül 130 milliárd eurónak felelne meg. Nála csak John D. Rockefeller lett később gazdagabb – az első dollármilliárdos a világ történetében, aki Johann Peter Rockenfeller leszármazottja volt, aki a mai Rajna-vidék-Pfalz tartományban található Rockenfeldből vándorolt ki.

Nevük jelképe annak a hatalmas befolyásnak, amelyet a német kivándorlók gyakoroltak az amerikai gazdaságra. A német származású vállalkozók különösen jelentős szerepet játszottak az amerikai gazdaság, bankrendszer és ingatlanszektor fejlődésében. Astor ebből a körből is kiemelkedik, bár neve Németországban legfeljebb a világhírű Waldorf Astoria szálloda révén lehet ismert – ezt dédunokája, William építtette 1893-ban, ősének és szülővárosának tiszteletére. Astort tekintik Charles Dickens kapzsi Ebenezer Scrooge figurájának ihletőjének, aki a "Karácsonyi ének" (A Christmas Carol) című művében szerepel, és filmek révén vált világhírűvé. Scrooge pedig Walt Disney Dagobert bácsijának lett mintája – a kacsa milliárdosé, aki az aranytallérjai közt úszik. Mondhatni: ő is német gyökerű.

Hogy a németek miért töltöttek be ennyi kulcsszerepet az amerikai gazdaságban, az részben a számuknak is köszönhető.
1850 és 1890 között ők alkották a legnagyobb bevándorló csoportot. Ezen nem változtatott sem az amerikai polgárháború, sem a Német Császárság megalakulása 1871-ben, sem az iparosodás. Az 1880-as években kb. másfél millió ember hagyta el Németországot – több, mint bármely más évtizedben korábban vagy azután. Csak 1890 után csillapodott a kivándorlási hullám, amikor a császárság gazdasága egyre jobban fellendült. "A német bevándorlók és leszármazottaik aránytalanul nagy szerepet játszottak az amerikai üzleti világ kiépítésében" – állítja az "Immigrant Entrepreneurship" (Bevándorló vállalkozók) című projekt, amelyet a German Historical Institute (GHI) indított el Washingtonban. New Yorkban például, amely az iparosodás szempontjából kulcsfontosságú pénzügyi központ volt, 1870-ben a leggazdagabb lakosok kb. 44 százaléka külföldi volt – és ezek közel negyede német származású. A német nyomok a mai napig megtalálhatók világhírű amerikai cégekben. Ilyen például a Heinz (élelmiszer), Levi Strauss (farmer), Anheuser-Busch, Miller, Coors és Pabst (mind sör),Pfizer és Merck (gyógyszeripar), Warburg, Goldman Sachs és a már megszűnt Lehman Brothers (bankok), Steinway (hangszerek) és Bloomingdale's (áruházlánc), amelynek ősapja Benjamin Blumenthal volt. Még a Boeingnek is vannak német gyökerei. Egy kivándorolt fakereskedő, Wilhelm Böing fia, aki fűrészáruval gazdagodott meg, amerikanizálta a családnevet Boeingre, és megalapította a Pacific Aero Products Company-t, amelyből később az a légi- és űripari cég lett, amely manapság inkább a meghibásodásairól híres. Még a Szilícium-völgyben is érezhető a német befolyás, bár nem olyan erősen, mint a hagyományos iparágakban. Andreas Bechtolsheim a Sun Microsystems társalapítója volt, és befektetőként a Google egyik korai támogatójának számít. A hamburgi Konstantin Guericke társalapítója volt a LinkedIn karrierhálózatnak. A PayPal-alapító Peter Thiel, aki Frankfurt am Mainban született, és kisgyermekként szüleivel együtt vándorolt ki, ma már multimilliárdos.

Miért voltak éppen a németek annyira üzletorientáltak és sikeresek Amerikában, miután elhagyták hazájukat? "Az ír bevándorlókhoz képest, akik a második legnagyobb csoportot alkották a németek jobban képzettek voltak, mivel Németországban már létezett a tankötelezettség" – magyarázza Hartmut Berghoff professzor, a göttingeni Georg-August Egyetemgazdaság- és társadalomtörténeti intézetének igazgatója. 2008 és 2015 között ő volt a GHI washingtoni igazgatója. "A németeket kézművesként és földművesként is nagyra tartották, céltudatosnak számítottak" – mondja Berghoff.
"Mintadiákokká akartak válni, és teljesítményükkel meggyőzni. Emiatt kaptak például sok földműves állami földet ajándékba." Az egyik kulcságazat, ahol a németek szaktudásuk révén sikert arattak, a sörfőzés volt – ezt számos ma is létező sörfőzde bizonyítja. Míg az ír származású amerikaiak többnyire whiskyt fogyasztottak, a németek magukkal hozták Amerikába sörfőző hagyományaikat, és ellátták vele honfitársaikat. "Mivel a sör nem olyan magas alkoholtartalmú, mint például a whisky, gyorsan elterjedt" – mondja Berghoff. A német örökség ma is hat, ezt mutatja a kézműves sörök sikere is: "Főként a fiatal amerikaiak tanulnak ma Németországban sör- és italtechnológiát, elsősorban a bajorországi Weihenstephan főiskolán." Még ennél is sokkal jelentősebb volt a német hatás a pénzügyek terén a polgárháború idején még korántsem egységes Egyesült Államokban. Számos ma is létező bankházat német kivándorlók alapítottak. A legismertebbek: Goldman Sachs és Lehman Brothers, ez utóbbi a 2008-as pénzügyi válság legismertebb áldozata.

A Bajorországban született Marcus Goldman 1869-ben egy egyszemélyes vállalkozásként alapította meg a Goldman & Company-t. Dohány- és gyémántkereskedők váltóit vásárolta fel, majd haszonnal adta tovább bankoknak. A Goldman Sachs ma is az egyik vezető szereplő a világ értékpapír-kereskedelmében. Miután veje, Samuel Sachs (egy Frankföldről származó bevándorló fia) belépett a cégbe, az új név M. Goldman & Sachs, majd Goldman Sachs lett.
Érdekesség: Sachs korábban Philip Lehmannal – akinek apja, Mendel Lehman 1850-ben alapította a Lehman Brotherst – együtt dolgozott azon, hogy a részvénykereskedelmet fellendítsék, és így új finanszírozási forrásokat nyissanak a vállalatok számára. És még valami feltűnő: akár Goldman, akár Sachs, akár Lehman – mindannyian zsidók voltak, és a korabeli Bajor Királyságból származtak. Sőt, számos máig fennmaradt német vállalkozás gyökerei is Dél-Németországban, főként Frankföldön találhatók. A német bankárok egymás közti szoros kapcsolata – minden bizonnyal a közös vallás miatt is – jól mutatja, hogy két Goldman-lány Sachs-fiúval kötött házasságot. Aki tudni akarja, milyen messzire nyúlt a német vagy német-amerikai bankárok befolyása az Egyesült Államok gazdasági felemelkedésében, az New York-i Madison Avenue-n találhatja meg a választ. Az Empire State Building és a Bryant Park között található a Morgan Library & Museum, egyfajta magánkönyvtár, ahol 15 történelmi "szindikátuskönyvet" őriznek, amelyek 1882 és 1933 közötti fontos pénzügyi ügyletekről szólnak – tranzakciókról, nevekről, kézzel írott levelezésekről. A bankok szindikátusokat alkotnak, ha például közösen nyújtanak hiteleket cégeknek vagy bocsátanak ki kötvényeket. Ezt az egyedülálló gyűjteményt John Pierpont Morgan, Amerika minden bizonnyal legjelentősebb bankára hagyta hátra – ő volt a ma is működő, rendkívül értékes JP Morgan Chase bank előfutára.

Morgan ugyan nem volt német származású, de szoros kapcsolatban állt Németországgal: 1856-tól a Göttingeni Egyetemen tanult, megtanult németül, beutazta a Német Birodalmat. Sikeres üzletemberként személyes kapcsolatot ápolt II. Vilmos császárral is – közös szenvedélyük, a vitorlázás hozta őket össze. A szindikátuskönyvek bőven tartalmaznak bizonyítékot arra, hogy német-amerikai bankok milyen nagy szerepet játszottak az amerikai vasúthálózat kiépítésének finanszírozásában. Kiemelkedő jelentőségű volt a Speyer Bank, amelyet frankfurti zsidó németek alapítottak.
1845-ben egyik családtagjuk New Yorkban is bankot nyitott. Szintén Manhattanben működött a Kuhn, Loeb & Co., amelyet 1867-ben ugyancsak német-zsidó kivándorlók alapítottak. A Deutsche Bank, amely csak 1870-ben alakult, de kezdettől fogva globálisan működött, a Speyerrel és a Kuhn, Loeb & Co.-val együtt országos szinten fektetett be vasútépítésekbe –
ezek alapvető fontosságúak voltak Észak-Amerika hatalmas területének gazdasági kiaknázásához. Még Németországból is sok pénz áramlott Amerikába: Bismarck kancellár államosította a porosz vasutakat, a tulajdonosok az így kapott tőkéjüket máshol fektették be. Mi lehetett volna kézenfekvőbb, mint a tőkét az új politikai-gazdasági nagyhatalomba, az USA-ba irányítani – ahol a lehetőségek határtalanok voltak, és ahol német bankok is felügyeltek a befektetésekre? "A részvényesek rengeteg készpénzzel rendelkeztek, és az amerikai kamatok magasabbak voltak, mint Németországban" – magyarázza Berghoff professzor. Az, hogy a Kuhn, Loeb & Co. sokkal később, 1977-ben – gazdasági kényszerhelyzet miatt –
egybeolvadt a szintén német eredetű Lehman Brothersszel, újabb érdekes fejezet a német hatás történetében. Morgan szindikátuskönyvei sok német-amerikai vállalkozót említenek név szerint. A dokumentumok bizonyítják, hogy a banki szindikátusfinanszírozás rendszere sok német-amerikai érdekeltségű vállalat gazdasági előrehaladását tette lehetővé.

"A német bevándorlók nem érkeztek úgy Amerikába, hogy ott egy kész pénzügyi rendszert találtak volna.
Épp ellenkezőleg: fontos szerepet játszottak annak kiépítésében" – áll a "Immigrant Entrepreneurship" projekt összefoglalójában. "A zsidó német-amerikai családi bankokon és a Deutsche Bankon keresztül kapcsolatot teremtettek az anyaországgal, hogy finanszírozzák az amerikai ipart." Hogy a németek mélyen befolyásolták az amerikai gazdaságot, de az olaszokkal, írekkel vagy ázsiaiakkal ellentétben gyorsan és szinte felismerhetetlenül asszimilálódtak, az Berghoff szerint nagyrészt az első világháború kitörésének köszönhető. Ez volt a nagy törés. Ettől kezdve sokan elrejtették német gyökereiket." Jelképes példa erre a Trump család: Friedrich Trump, az egykori amerikai elnök nagyapja, a pfalzi Kallstadtban, a borvidéken született – ugyanott, ahol Johann Heinrich Heinz, a Heinz ketchup megalapítójának apja. Ennek ellenére a Trumpok egy időben azt a legendát terjesztették, hogy politikailag "semleges" svéd származásúak. A 1920 és 1933 közötti alkoholtilalmat (Prohibition) pedig Berghoff lényegében úgy értelmezi, mint támadást a német-amerikai sörfőzdék ellen, amelyek uralták a sörpiacot. Johann Jakob Astor, talán a legnagyobb német vállalkozó Amerikában, már nem élte meg sem a háborút, sem a szesztilalmat. 1848-ban halt meg – épp akkor, amikor régi hazájában a szabadságszerető emberek
a márciusi forradalommal több beleszólást és a gazdaság liberalizálását követelték. Ezt a milliónyi kivándorló végül ott találta meg, ahol Astor már évtizedekkel korábban szerencsét próbált:az Egyesült Államokban.