Mata Hari tanító mestere

Mata Harit, az első világháborús német kémet mindenki ismeri, bár tevékenysége katonailag haszontalan volt. Vezető tisztjét, Elsbeth Schragmüllert azonban elfelejtették – pedig ő sokkal jobb volt.

1916. március 20-án este Major Walter Nicolai, a német katonai hírszerzés vezetője belépett a fényűző Dom-Hotel halljába. Egy holland nővel volt találkozója: Margaretha Geertruida Zellevel, egy 39 éves laza életet élő nővel – ismertebb nevén Mata Harival, ami malájul annyit jelent: "a hajnal szeme". Ám az egykor meztelen táncos számával feltűnő hölgy várakozásra késztette felettesét: a szobalánya közölte, hogy Mata Hari még fürdik. Amikor végül 20 órakor fogadta őt, a hírszerző tiszt döbbenten tapasztalta, hogy az érzékien öltözött nő valójában elcsábítani próbálja őt! Öltözéke egyértelműen arra utalt, hogy "úgy gondolta, engem is meg kell nyernie, ahogyan korábbi munkaadóit" – írta Nicolai a háború után, 2018-ban először nyilvánosságra hozott feljegyzéseiben. Hogy végül történt-e bármi kettejük között, arról diszkréten hallgatott: "Együttlétünk részleteit nem kívánom ecsetelni, csupán annyit mondhatok, hogy abban az órában Mata Hari a nagyvilági kurtizánok minden művészetét bevetette. Egy szánalomra méltó, ravasz ember volt – műveletlen és ostoba." Így vélekedett a német hírszerzés vezetője leghíresebb kémjéről, Mata Hariról: egy prémekért rajongó femme fatale-ról és luxusprostituáltról, akinek érzéki fátyoltánca a 20. század elején egész Európát kollektív rajongásba taszította. Nicolai számára ő volt az élő bizonyíték arra, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk a hírszerzésben: "A politikai, gazdasági vagy katonai ügyek közvetlen felderítésére a nők alig alkalmasak, mivel általában teljesen hiányzik belőlük az ehhez szükséges előképzettség" – írta.

Volt azonban egy kivétel is a IIIb osztály vezetője számára. Feljegyzéseiben elismerően írt arról a nőről, aki 1916-ban kiképezte és irányította Mata Harit: Elsbeth Schragmüllerről, akit a franciák tiszteletteljesen "Fräulein Doktor"-nak neveztek, és aki az Első Világháborúban a német hírszerzés franciaellenes kémelhárítását vezette. Nicolai "előkelő, intelligens és ráadásul csinos fiatal hölgyként" jellemezte őt, egyetlen női vezetőjét. "Kimagasló szellemi képességei és jellembeli adottságai" miatt egyenesen "herrenmensch"-nek (úrnéphez tartozónak) nevezte őt – írta elismerően a hírszerzés főnöke.

Ma már Elsbeth Schragmüllert szinte teljesen elfelejtették. Míg Mata Hari legendáját százak könyvek és mintegy egy tucat film táplálja, addig alig akad irodalom az ő feletteséről – egy kivételes tehetségű nőről, aki rendíthetetlen eltökéltséggel haladt célja felé.

1887-ben született egy porosz tiszt lányaként Schlüsselburgban, és 1908-ban, szülei akarata ellenére tette le az érettségit. A Freiburgi Egyetemen tanult államtudományt – az elsők között, akik ezt a Német Császárságban nőként megtehették. 1913-ban doktorált, majd a berlini Lette-Vereinben dolgozott állampolgári ismeretek oktatójaként – ez az intézmény az "előkelő leányok" iskolájának számított. Egy évvel később azonban kitört a háború, és az nyelvtudásáról híres Schragmüller csak egyetlen dolgot akart: segíteni – ahogy azt 1929-es önéletrajzi feljegyzéseiben írta. Eleinte a berlini pályaudvarokon áthaladó katonákat látta el vízzel, de hamar úgy érezte, ez nem elég. Úgy döntött, más módon segíti a "németek ellenségeinek legyőzését", és a hírszerzéshez akart csatlakozni. Útlevelet szerzett a nyugati frontra, majd Brüsszelben ugyanabban a hotelben szállt meg, mint Colmar von der Goltz tábornagy, és szó szerint lesben állt, hogy beszélhessen vele ebéd után. Goltz végül meghallgatta, és lehetőséget adott neki: belga katonák lefoglalt leveleit kellett elemeznie. Schragmüller olyan kiváló munkát végzett, hogy Hauptmann Kefer, az antwerpeni katonai hírszerzés vezetője, felfigyelt az egyre többet emlegetett "Schragmüller hadnagyra". Meglepődve tapasztalta, hogy egy nőről van szó, és engedélyt kért felettesétől, Walter Nicolaítól, hogy alkalmazhassa. Nicolai beleegyezett, és Schragmüller gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1915 elején már ő vezette az Antwerpeni Hírszerző Központot, amely a francia front elleni kémkedésért felelt. "Vezető vezérkari tisztként dolgozott" – írta róla Nicolai.

Egy női csúcsvezető a hírszerzés férfiak uralta világában? Nem csoda, hogy hamarosan különféle legendák és pletykák terjedtek el róla – gyakran a férfiak fantáziájának termékei.

A francia sajtó előszeretettel ragasztott rá beceneveket, például: "Antwerpen szőke szirénje", "Vörös tigris", "A Nagy Főnök". Pierre Bouchardon, a Mata Hari-per vizsgálóbírója szerint Schragmüller korbáccsal fegyelmezte az ügyetlen kémeket. Georges Ladoux, a francia kémelhárítás vezetőjének özvegye pedig azt állította, hogy Schragmüller mérgezett fényképekkel ölte meg a férjét.

Különösen Hans Rudolf Berndorff fantáziája szabadult el: a kölni író 1929-ben egy drogfüggő kémnő alakját rajzolta meg, aki művészeti hallgatónak, takarítónőnek vagy Vöröskereszt-önkéntesnek álcázva szelte át Európát, hogy katonai titkokat lopjon ellenségeitől. Végül, mint elmeháborodott morfinista, állítólag egy svájci elmegyógyintézetben halt meg. "Mindez ostobaság" – válaszolta Schragmüller önéletrajzi feljegyzéseiben, ahol részletesen ismertette az Első Világháború alatti feladatait. Mint hírszerző, munkája a nyugati front teljes, Amerikáig nyúló hadszínterének szisztematikus felderítésére terjedt ki, ideértve:

- kapcsolatok kiépítését és kiképzését,

- titkos üzenetküldési útvonalaik biztosítását,

- kihallgatásukat, vallomásaik ellenőrzését,

- jelentések megfogalmazását és továbbítását a Nagyfőhadiszállás felé.

Mindenekelőtt azonban "Fräulein Doktor" kiépített egy francia dezertőrökből álló kémhálózatot, akiket hamis papírokkal, legendákkal és pénzzel látott el. Szemben felettesével, Nicolaival, Schragmüller meg volt győződve arról, hogy a nők is alkalmasak lehetnek kémkedésre. Szerinte természetükből fakadóan rendelkeztek azokkal a pszichológiai készségekkel, amelyek nélkülözhetetlenek a hírszerzésben – mindenekelőtt "az empátia képességével". A gyakorlatban azonban a női ügynökjelölteket (akárcsak a férfiakat) gyakran hajtotta a pénzéhség, és legtöbbjük hozzá nem értő volt. "Csak ritkán végeztek használható munkát" – írta Schragmüller. Hamarosan csalódott az egyik beosztottjában, aki "H 21" fedőnéven dolgozott, és akinek sorsa tragikus véget ért: Mata Hari. Egy nő, akinek élete annyira a hazugságokra épült, hogy még 100 évvel a halála után is számos mítosz elfedi az igazságot.

1876-ban született Margaretha Geertruida Zelle néven Leeuwardenben, egy kalaposmester lányaként. A Belle Époque idején indult el karrierje, mint állítólagos indiai templomi táncosnő. Ázsiai kultúrával kapcsolatos felületes tudását Jáva és Szumátra szigetén szedte össze, ahol boldogtalan házasságban élt koloniális tiszt férjével, Rudolph MacLeoddal. 1910-től azonban Mata Hari csillaga hanyatlani kezdett, és az Első Világháború kitörésével véget ért gondtalan, könnyelmű élete. Pénzügyi nehézségekbe került, és felajánlotta szolgálatait a német hírszerzésnek. Nicolai elbeszélése szerint Schragmüller 1916-ban Frankfurtban találkozott először a laza erkölcsű életet élő nővel. Ezt megerősíti a Gempp-jelentés is, amelyet Friedrich Gempp tábornok írt a német hírszerzés történetéről az Első Világháború végéig. A jelentés 1945-ben amerikai kézre került, és felfedte többek között Elsbeth Schragmüller ügynöki tevékenységét is. Bár Nicolai visszatekintve azt állította, hogy kezdettől fogva ellenezte Mata Hari alkalmazását, végül mégis engedett munkatársai – köztük Schragmüller – nyomásának. Ők ugyanis el voltak kápráztatva a férfiakat behálózó nő befolyásos kapcsolataitól – állítólag még Adolphe Messimy, egykori francia hadügyminiszter is szeretője volt.

A hírszerzés vezetője, Nicolai megbízta Roepell őrnagyot, aki akkoriban a Nyugat-Düsseldorfi Hírszerzési Hivatal vezetője volt, hogy Mata Harit politikai és katonapolitikai ismeretekkel lássa el. Emellett egy titkosírás-szakértő tanította meg neki a kémiai írástechnikákat. Schragmüller feladata volt, hogy meghatározza "H 21" utazásának részleteit, és utasításokat adjon neki a megfigyelésre és a jelentéstételre – írta Roepell 1940-ben egy levélben. Schragmüllernek bőséges lehetősége nyílt arra, hogy Mata Harit alaposan ellenőrizze: 1916-ban két hétig közösen éltek egy konspiratív lakásban Frankfurtban. Ezt Nicolai egyik vezető beosztottjának jelentése is alátámasztja, amelyben "H 21"-ről szóló megállapításait "megrendítőnek" nevezi. Schragmüller-jelentésének egy emlékezetből készült átirata ma a moszkvai hírszerzési archívumban található, ahol Nicolait a második világháború után a szovjet titkosszolgálat kihallgatta.

Mata Hari gyors felfogóképességgel rendelkezett, és a hotelben, étkezés közben vagy a színházban egy "Grande Dame" modorát mutatta – ismerte el Schragmüller. Ugyanakkor azonban túlzottan excentrikus személyiség volt, nehezen viselte a mozgásszabadságát korlátozó szabályokat, és nem tudott egy meghatározott keretrendszerhez alkalmazkodni. Egy éjszaka például nem tudott ellenállni a kísértésnek, és az egyik frankfurti hotel főpincérével kötött ki az ágyban – ami komoly biztonsági kockázatot jelentett. Ennek ellenére Schragmüller nem adta fel, és Mata Harit (Anglián és Spanyolországon keresztül) Franciaországba küldte. Ott azonban "H 21" súlyosan csalódást okozott: az általa küldött titkosított levelek – egy kivétellel – teljesen jelentéktelen tartalmúak voltak. Ráadásul óvatlanul fényes nappal kereste fel a katonai attasét, amit a francia hírszerzés ügynökei aligha hagyhattak figyelmen kívül – állt Schragmüller jelentésében.

És valóban: a francia kémelhárítás (Deuxième Bureau) már Mata Hari Franciaországba érkezése után megfigyelés alá helyezte. A hivatal vezetője, Georges Ladoux 1916 augusztusában látszólag beszervezte Mata Harit, hogy szorosabb ellenőrzés alatt tarthassa. A mindig pénzszűkében lévő Mata Hari egy millió frankot követelt Ladoux-tól, cserébe pedig megígérte, hogy elcsábítja a császár legidősebb fiát, Vilmos trónörököst. Férfiakkal hálni, pénzt kapni, ágyból ágyba cipelni a pletykákat – Mata Hari a háború alatt pontosan ugyanazt tette, mint korábban. Kihasznált minden adandó alkalmat, mondja Gerhard Hirschfeld, a Stuttgarti Egyetem történészprofesszora. Azt azonban nem fogta fel, milyen veszélyes helyzetbe sodorta magát. A háború kitörése óta ugyanis kollektív paranoia uralkodott el az embereken: a kémkedéstől és az árulástól való félelem áthatotta az egész társadalmat. "Mindenütt kémeket sejtenek", írta Erich Mühsam költő és anarchista a naplójában. "Aztán az emberek tömegbe verődnek, bántalmazzák a szerencsétleneket, majd átadják őket a rendőrségnek."

A kémmánia már azelőtt elérte az embereket, hogy az ellenséges országok egyáltalán professzionális hírszerző szolgálatokat hoztak volna létre. A közvélemény szemében a női kém vált a legnagyobb fenyegetéssé – és senki sem testesítette meg ezt a klisét jobban, mint Mata Hari. Ő lett az áruló végzet asszonya, aki szerelmes tábornokokat vett rá arra, hogy az ágyban kifecsegjék titkos terveiket. "Mata Hari valójában semmilyen lényeges információt nem csalt ki a franciáktól", mondja Hirschfeld. "Ennek ellenére a titokzatos kurtizán bűnbakként szolgált, hogy felrázza az ország hangulatát." Márpedig az 1916–17-es franciaországi közhangulat katasztrofális volt: véres vereségek, infláció, élelmezési válság okozott sztrájkokat és zendüléseket még a fronton is.

1917. február 13-án Párizsban letartóztatták, és azzal vádolták, hogy kémkedett és hírszerzési információkat adott át az ellenségnek. A "nagy szerelmi művésznő" és a "kis dilettáns kémnő" – ahogy Magnus Hirschfeld szexológus 1929-ben nevezte – megtagadta a szembekötést, amikor 1917. október 15-én hajnalban a kivégzőosztag elé állították. "Valójában ez egy teljesen értelmetlen emberáldozat volt" – összegezte utóbb Nicolai hírszerzési vezető a feljegyzéseiben. Ellentétben Mata Harival, felettese, Schragmüller túlélte a háborút, ám áldozatos munkájáért nem kapott semmilyen elismerést – ahogy azt a történész Hanne Hieber rekonstruálta. Sem a Vaskereszt kitüntetést nem kapta meg, sem tudományos karriert nem sikerült befutnia. 1940-ben Münchenben, elszegényedve halt meg, még mielőtt újra a német hírszerzés szolgálatába állhatott volna. "A világháborúban nemcsak ifjúságát, hanem egészségét is feláldozta a munkájáért" – írta sajnálkozva Nicolai. "Fräulein Doktor" mindössze 52 évesen hunyt el – és Németország egyetlen női hírszerzési csúcsszakértőjének még sírhelye sem maradt fenn.